Autóval Magyarországon és külföldön

Egy turista viszontagságai

Az ezerarcú Hajdúnánás
„Hagyomány és innováció.”

 Hajdúnánás az aranyszalma, a virágok, a kultúra, a fürdő és a hagyományok városa. A Hajdúságban, az Alföld északi részén, közel a Hortobágyhoz, Budapesttől (az M3 autópályán) 200, Debrecentől 45, Nyíregyházától 30 kilométerre fekszik. Büszkén vállalja hagyományos értékeit, de az újításokra is nyitott. Egy belföldi nyaralás tökéletes célpontja.

Egy kedves meghívásnak eleget téve töltöttem egy hétvégét Hajdúnánáson, s igen megtetszett, ezért szeretném veletek is megosztani élményeimet.

Szállásom a Hotel Mediánban volt, ez egy 2014-ben épült új, kényelmes, modern szobákkal felszerelt szálloda. Innen néhány perces sétával elérhető a város közepén található főtér, a Köztársaság tér, ami mint egy napkorong jelképezi a pezsgő életet, s a belőle kiinduló  napsugarak, vagyis az utcák, eljuttatnak bennünket a város minden részébe.

Virág, virág, virág

Mindig irigyeltem az osztrákokat, ahol a legkisebb településen is színpompás virágkompozíciókkal találkozhatunk, vagy Franciaországot, ahol még 1-1 körforgalom is kész kertépítészeti remekmű. Most végre idehaza is találtam egy városkát, ahol ebből a mesevilágból ízelítőt kaphattam.  Szerintem jó eséllyel indulhatnak a „Virágos városok” versenyén.

 1_virag.PNG

Egy kis városnézés

 Kezdjük sétánkat a Református templomnál, aminek bronzlemezzel fedett, copfstílusú 62 méter magas, tornya meghatározó képe a városnak.

2_reftemp.PNG

 A templom mellett egy várfalszerű téglaerődítmény sarokbástyájának és rövid falszakaszának rekonstrukciója látható.

3_bastya.PNG

 A bástya belső terében az egykori erődtemplom makettje is megtekinthető.

4_makatt.PNG

 A templom előtt egy I. Világháborús Hősi Emlékmű áll. Továbbhaladva a Kossuth utca sarkán, egy félgömb kupolájú épület a Bocskai Filmszínház található. Az út túlsó oldalán, a tér egyik legszebb épülete a Városháza magasodik, előterében Kossuth Lajos szobrával.

5_kossuth.PNG

 A virágos sétány következő látnivalója a Bocskai István szobor,

6_bocskai.PNG

majd a kis szabadtéri színház, a testvérvárosi címerfallal, s mögötte az egykori Járásbíróság és Fogház épülete köti le figyelmünket.

7_szinhaz.PNG

Szemben, a tér másik oldalán a Művelődési Központ található, földszintjén a Tourinform irodával.

8_ti.PNG

 

Tetején látható a város címere:

9_cimer.PNG

Mellette, a tér végén, a Római katolikus templom kis épülete látható,

10_rkt.PNG

néhány lépéssel tovább az ’56-os emlékmű és egy picinyke Japán kert.

11_japank.PNG

 

Kincsek, kalapok, fejfák

 A Bocskai úton, a város egykori főutcáján lépkedünk. Érdemes megállni a Móricz Pál Helytörténeti Gyűjtemény épülete előtt. Rácsodálkozhatunk egy ekeszoborra, homlokzatán pedig Buczkó József igazgató úr saját kezűleg kovácsolt cégérében gyönyörködhetünk.

Az épület 1895-ben készült el, eredetileg a helyi Takarékpénztár számára.  A takarékosság jelképének számító méhecske szimbólum, ma is látható az ablakok felett. Belépve rögtön egy székelykapuhoz hasonlító faragott faszerkezet szögezi le tekintetünket. Körbepillantva a történelmi arcképcsarnokban, hajdú öltözetekben és Bocskai István aranykoronájának másolatában gyönyörködhetünk. (Sajnos az eredeti korona Bécsben található, mert nem mutatott hajlandóságot az osztrák fél ennek visszaszolgáltatására, ezért a pontos másolatot készítették el és állították ki.)

12_korona.PNG

Már itt látszik, hogy nagyon igényes, tartalmas a gyűjtemény és igazgató úr előadását hallgatva, ez a benyomás csak erősödik bennem.

A szalmakalapok császára

Az épületben több állandó kiállítást tekinthetünk meg. A jobb oldali szárnyban a szalmaipar történetéről tudhatunk meg rengeteg érdekességet. Például, hogy az I. világháború előtt Hajdúnánás, Európa divatnagyhatalma volt. Az itt készített a szalmakalapokat nem csak a kontinens országaiban viselték, de még a tengerentúlra is eljutottak.

 Még korábbi időkre nyúlik vissza a szorgalmas asszonyokról szóló történet, akik még éjszaka is a foguk közt húzogatva „vasalták” a szalmát, míg meg nem jelnetek az első mángorlók, vagy még a piacra menve is a kötényük zsebében matattak és pletykálás közben is fontak.

A virágzó ipart Trianon tette tönkre, majd szinte feledésbe merült ez a háziipari szakma. Most próbálják újra éleszteni a hagyományokat, elkezdődött a szalma feldolgozása egy program keretében.

A másik állandó kiállítás, a balszárnyban található „Kitaszítottak”, a háborúk és diktatúrák hajdúnánási áldozatainak állít emléket. Megrendítő élmény szembesülni a szomorú sorsokkal.

Ebben az épületrészben található még egy nagyon érdekes kiállítás, ahol különböző kolompokat láthatunk, a legkisebbektől, amit egy puli nyakába akasztottak, a legnagyobbakig, amit a nagy magyar szürke nyakába tettek.

13_kolomp.PNG

.Lovak nyakába való csengőket is láthatunk és még különböző pásztor viseleteket például subákat.

14_csengo.PNG

Az udvar is rengeteg érdekes látnivalót tartogat. A kerítés falára fából készült sírjeleket akasztottak, melyek a református temetőkből valók. Láthatók itt csónak alakú fejfák, oszlopos fejfák, rátétdíszes fejfák. Megcsodálhatjuk még a kapubálványokat is. A kocsiszínben láthatunk egy hajdúnánási kovácsmester által bevasalt könnyű kocsit, egy fiákert és egy atyafi tagadó taligát. A szín falára különféle patkókat helyeztek el. Mindegyiknek különös története van, ha szívesen megismernéd feltétlenül érdemes ellátogatnod a helyszínre és meghallgatnod a szívélyes elbeszéléseket.

Téglárium

 A szín oldalában egy különleges Téglárium is látható, ahol a bélyeges, jellel ellátott téglákról tudhatunk meg érdekességeket.

A múlt morzsái, a majorsági élet

A múzeumnak van egy városon kívüli kiállítási területe is a Kenderes kertben.

 14_kenderesk3.PNG

Itt egy régi tanyaépületet újítottak fel és ebben rendeztek be egy kiállítást a korabeli majorság életéből, lakáskultúrájából, sok képpel, korabeli bútorokkal, a főzés és tisztálkodás kellékeivel.

15_kenderesk2.PNG

A „Kendereskert” Látogatóközpontban megismerhetjük a vidék állatait, növényeit.

17_kecske.PNG

A pajta rendezvények helyszínéül is szolgálhat. Minden évben nyári táborokat szerveznek, ahol rácsodálkozhatnak a gyerekek a farm közepén található baromfiudvarra, van állatsimogató, megtanulhatják a népi kismesterségeket, megismerhetik gyökereiket. A táborban nincs internethasználat, sőt még a mobiltelefonokat is begyűjtik, hogy a természetközeli élményt semmi ne zavarhassa meg. Itt termesztik azt a sok virágot is, amivel a városban már találkozhattunk. A terület közepén egy  magyar szürke szobor látható, s bizonyos testrészének érintése állítólag szerencsét hoz.

20_bika.PNG

Megközelítése: Nánást Görbeháza felé kell elhagyni és a Keleti-főcsatorna előtt jobbra fordulva egy földútra, (ott már látszik az üdvözlőtábla) elhaladva az állatmenhely kis épülete mellett, követve a jelzőtáblákat, egészen a nagy faragott bejárati kapuig.

21_kenderesk.PNG

Látogatható: kedd-vasárnap 9-17 óra, csoportokat bejelentkezésre is tudnak fogadni.

 19_szena.PNG

 

18_kacsa.PNG

 

Ha még többet szeretnél megtudni a városról, ne mulaszd el a folytatást !

A bejegyzés trackback címe:

https://csatangolok.blog.hu/api/trackback/id/tr48770108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cabaqa 2016.06.24. 14:57:48

Nagyon klassz a leírás, de kimaradtak belőle a kocsmák (vagy nincsenek?) és egyéb becsületsüllyesztő helyek. De mégegyszer GRATULA a BLOG-hoz!!!

Barangoló 2016.07.10. 15:13:22

Köszönöm! Ezekről valóban nem írtam, de a folytatásban fürdőről és éjszakai fürdőzésről is esik szó.

Autóval Magyarországon és külföldön

Kirándulások, csatangolások, élmények leírása hazánk, s Európa tájain. Személyes élmények, autóval, s bakancsban... Világörökségek nyomában

Facebook oldaldoboz

Címkék

Afsluitdijk (1) Aggteleki-karszt (1) Aggteleki Nemzeti Park (1) állatkert (1) Andalúzia (1) arborétum (1) Árpád-kilátó (1) Ászári miniskanzen (1) Ausztria (7) A Madarai lovas. (1) A világ legnagyobb könyve (1) Bács-Kiskun megye (5) Balaton (1) Balatonudvari (1) Balcsik (1) Baranya megye (2) Bécs (1) Békés megye (1) Belföldi nyaralás (10) Belgium (1) Bér (1) Borjád (1) Borsod-Abaúj-Zemplén megye (5) Bourges (1) Budapest (7) Bükk (2) Bükkszentkereszt (1) Bulgária (15) Bulgária autóval (3) bunker (1) Csákberény (2) családi nyaralás (33) Császári Herix city (1) csatorna (1) cseresznyevirágzás (1) Csongrád-Csanád megye (1) Dachstein (1) Debrecen (1) Dég (1) Demir baba türbéje (1) Dinnyés (1) Doberdó (1) Dobóruszka (1) Dolomitok (1) Donana Nemzeti Park (1) Duna (1) Eger (1) El Rocio (1) Eresztvény (1) Európa (1) Fejér (8) Fekete-tenger (1) Felsőgalla (1) Felvidék (2) Fertőrákos (1) festett barlangok (2) Franciaország (12) Frízföld (1) függőhíd (1) Geopark (1) Gerecse (1) Győr-Moson-Sopron megye (2) Hajdú-Bihar megye (4) Hajdúnánás (2) Halsteren (1) Harlingen (1) Hercegszántó (1) Heves megye (3) Hollandia (6) Hollókő (1) irodalom (2) Iseo-tó (1) Ivanovói sziklatemplomok (1) Jakabszállás (2) János Vitéz (1) Jász-Nagykun-Szolnok megye (1) Jászótér (1) jégpalota (1) Júzcar (1) kaland (1) Kaliakra-fok (1) kápolna (1) Karancs-Medves (1) Kecskemét (1) kegyhely (1) Keukenhof (1) kilátók (5) Királyi kard (1) kirándulás (24) Kisbér (2) Kisgyőr (1) Kiskőrös (2) Kisnána (1) koala (1) Kőfejtő (1) Kolumbusz (2) Komárom-Esztergom megye (7) Kossuth tér (1) Krisztus szobor (1) külföld (56) LandArt (1) látnivalók (2) lebegő járda (1) legek (14) Lengyel-Annafürdő (1) Loire (3) lombkorona-sétány (2) Lovech (1) Magyarkert (1) Magyarország (62) Margitsziget (1) Máriakert (1) Mátra (1) Melnik (1) Mezítlábas Park (1) Mezőföld (2) Milánó (2) Mini-Magyarország (2) Mini- Magyarország (1) MiniVilág (3) Mini Hungary Park (1) Mini Magyarország (1) Mönichkirchen (2) Mont-Saint-Michel (1) Monte Isola (1) Mórahalom (1) Mózes híd (1) Múzeum (2) Nagykörű (1) Nantes (1) Napospart (1) Naszály (1) Németország (2) Neszebár (1) Nógrád megye (3) óceánátrepülés (1) Olaszország (8) óriáspanda (1) őskori emlékek (1) Ozora (1) Pannonhalma (1) Pap (1) Pécs (1) Pest megye (4) Petőfi (2) Pilis (1) Piliscsaba (1) Pireneusok (1) Plovdiv (1) Poroszló (1) Ráckeve (1) Recsk (1) rollerpálya (2) Rusze (1) sajt (1) Sárszentlőrinc (1) Sasfések (1) Simontornya (1) Siófok (1) Sirok (1) Sky Walk (1) Sóly (1) Somogy megye (1) Spanyolország (4) Sulzano (1) Süttő (1) Svájc (1) Sveshtari trák síremléke (1) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (1) Szarvas (1) szélmalom (1) Szent Dimitriusz Baszarbovszki sziklatemplom (1) Szicília (1) Szigethalom (1) Szinpetri (1) Szklabonya (1) Szlovákia (2) Szófia (1) Tabajd (1) tananyag (6) tanösvények (8) Tapolca (1) Tapolcafő (1) Tapolcafői Forrás Tanösvény (1) Tarcal (1) Tartalomjegyzék (13) Tata (2) Tatabánya (1) téli séták (1) temető (2) természeti látványosság (13) The Floating Piers (1) Tibolddaróc (1) Tokaj-Hegyalja (2) Tolna megye (3) történelem (2) Tura (1) UNESCO (18) ünnep (1) vallás (1) Van Gogh (1) várak (3) Várna (1) városlátogatás (6) városnézés (1) Vas megye (1) Veliko Tarnovo (1) Vértes (4) Veszprém megye (4) Vezere völgy (2) világörökség (30) Virágoskert (2) Waterloo (1) Zala megye (1) zenélő kút (2) Zundert (1)
süti beállítások módosítása