Autóval Magyarországon és külföldön

Az olcsó repülőjegyek korszakában szinte mindenkinek az elsők között szerepel Milánó meglátogatása. Erről már sok helyen, sok mindent lehetett olvasni, jobbnál jobb tanácsokat is kapni. Erről nem is szeretnék és nem is tudnék írni, mivel mi, mint általában ide is autóval utaztunk. Így leginkább személyes benyomásaimat szeretném megosztani veletek. Imádom Olaszországot és legszívesebben minden perc szabadidőmet ott tölteném, de Milánó kicsit más.

Jó néhány évvel ezelőtt már próbálkoztunk a várossal közelebbi kapcsolatba kerülni, de valahogy felemásra sikeredett. Már a külvárosban betereltek egy nagy parkolóba, mert a központba nem lehet behajtani, pontosabban díj fejében be lehetne, de amúgy is fölösleges, mert parkolóhelyet szinte lehetetlen találni. Ahogy kiszálltunk a kocsiból és intéztük a parkolójegyet rögtön megrohantak afrikai embertársaink, (pedig ez nem most volt, hanem úgy 8 éve) és mindent ránk akartak tukmálni. Hiába tiltakoztunk, mire felocsodtunk a kisfiam karján már ott pompázott egy színes cérnakarkötő, amiért adtunk néhány eurót majd gyorsan továbbálltunk. Bemetróztunk a Dómhoz, ahova persze nem engedtek be minket, mert a kikészített nadrágot elfelejtettük magunkkal vinni a sürgős távozás miatt és akkoriban még sortban nem lehetett bemenni. Csináltunk kívülről néhány képet, átsétálunk a fedett bevásárlóutcán, a Galleria Vittorio Emanuele II –en a méregdrága üzletek között a Scalaig, amin igen elcsodálkoztunk, hogy a világ egyik leghíresebb operaháza ebben az épületben található és megállapítottuk, hogy a pesti ettől ezerszer szebb. Ezek után évekig nem is gondoltunk rá, hogy visszatérjünk.

Aztán idén a közelbe terveztük az utazásunkat és úgy gondoltuk újra teszünk egy próbát. Leonardo-t nagyon kedvelem és mióta elolvastam a róla, illetve az Utolsó vacsoráról szóló könyvet mindenképp szerettem volna megnézni a freskót. Bár, ahogy kiderül nem sok eredeti maradt fenn, de nagyon jól restaurálták és a hely szelleme különös érzéssel tölti el az embert.

Ross King könyvének a borítója

Leonardo da Vinci, az Utolsó vacsora

Leonardo híres freskója az Utolsó vacsora a Santa Maria delle Grazie templom refektóriumában található.  Ez egy kisebb templom, ami a Cadorna metrómegállótól gyalog közelíthető meg. A freskó, ami tulajdonképp nem is igazi freskó, de mindenképp egy csodálatos művész monumentális, különleges alkotása, 1980 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

Milánó, Santa Maria delle Gracia templom

Milano, Santa Maria delle Gracia, bejárat a refektóriumba

Már a jegyfoglalás is kész kaland

 Előre kell lefoglalni a jegyet, mert 15 perces turnusokban engednek be egyszerre 25 főt. A jegy ára teljesen reális lenne egy ilyen színvonalú és hírű alkotás megtekintése igazán megérne 8 eurót fejenként (gyerek 1,50€), ami a hivatalos ár, de a hivatalos oldalon már hónapokkal előbb sem lehet lefoglalni. Persze, ha minden nap visszatér az ember, kifoghat 1-1 felszabaduló helyet, de ezt is már csak a látogatás előtti napokban, vagy még annyira korán, ami nekem már nem sikerült. Én március végén, április elején próbálkoztam regisztrálni a június végi, július eleji időpontra, de lehetetlenség volt már helyet találni. Sajnos az utazási irodák és más jegyárusító cégek már korán ráteszik a kezüket a jegyekre és csomagokban árulják. Mindenféle más látnivalóval kombinálva az ár felkúszhat akár 80-100 €-ra is. Persze ha nincs más lehetőség és úgyis szeretnél megnézni más látványosságokat is, akkor érdemes ezt lefoglalni, de nem biztos, hogy mindenki szeretne, mondjuk részt venni egy buszos városnézésen, vagy nincs szüksége egy családnak 3 Milánó könyvre valamilyen idegen nyelven. Próbálkoztam egy magyar nyelvű oldalon is, ott viszont egyszerűen a semmire felszámoltak volna 15 €/jegy kezelési költséget. Olvastam,hogy a megmaradt jegyeket minden reggel meg lehet a helyszínen vásárolni, de ezt rizikósnak találtuk, mert  vagy sikerül vagy nem. Két hét mindenféle próbálkozás és nyomozás után sikerült kideríteni, hogy minden hónap első vasárnapján az állami múzeumokba ingyenes a belépés (itt a lista) Az Utolsó vacsora is ingyenesen tekinthető meg ezeken a vasárnapokon, de ezekre a vasárnapokra csak telefonszámon lehet regisztrálni itt a szám: +39 02 92800360 Végül így sikerült lefoglalnunk 3 ingyenes jegyet egy olaszul beszélő ismerős segítségével. Ezeken a vasárnapokon is kiosztják a megmaradt jegyeket, 8 órakor nyit a pénztár, ha egy jó órával előbb odamegy az ember és várakozik a bezárt ajtó előtt a sorban, van esélye, hogy sikerül. Amikor mi ott voltunk az első turnusra 9 jegyet osztottak ki, ebből hetet magyarok szereztek meg.

Milánó morcosan fogad

Két éjszakát töltöttünk a város közelében, az egyiket egy külvárosban, a másikat pedig a Studi negyedben, mivel korán kellett a templomhoz érnünk, gondoltuk innen könnyen megközelíthető lesz. Az első éjszaka jól felidegesítettek, mert többet kértek a szállásért, mint amennyiért lefoglaltuk. Ilyen még soha nem fordult elő velünk, hogy néhány eurón nekiálljanak pitiánerkedni az oroszul beszélő tulajok ( vagy ki tudja kik), ráadásul a számlát is kevesebbről adták, mint amit végül kialkudtam, majd még azt jelezték vissza a szállásfoglaló cégnek, hogy nem jelentünk meg. Ezek után reggel, mikor áthajtottunk Milánó külső kerületein odapattant egy ablakmosó kéregető hölgyemény és elkezdte a sűrű szappanos kulimászát felkenni a szélvédőre. Hiába integettünk, hogy nem kérjük, nem akart érteni a szóból, de eddigre már olyan mérges voltam, hogy el kezdtem ütni az oldalsó ablakot és magamból kikelve ordítottam, hogy lépjen le. Láthatta, hogy jobb lesz, ha megteszi, mert morogva odébbállt, így csak a fele üveget kellett vagy százszor leöblítenünk, mire eltűnt a kulimász. (Ilyesmiben is már rég volt részünk, még jó néhány éve Szerbiában) Ekkor kicsit elgondolkodtunk, hogy miért is kellet nekünk ide visszajönni, ez nem a mi városunk.

Cenacolo Vinciano

A napot máshol töltöttük, mert a vasárnapi freskólátogatás miatt kicsit át kellett szervezni a programot, majd estére tértünk vissza. Már elmúlt 11, mikor próbáltunk parkolóhelyet keresni a szállásunk közelében. Pont a foci EB olasz kiesésének az estéje volt. Mindenhol kinn álltak a helyiek és nézték a 11-es rúgásokat. Egy-egy gólnál hatalmas éljenzésben törtek ki. Mire végre találtunk helyet és felmentünk a kis szállásunkra, elcsendesedtek. Kérdeztük a recepcióst, hogy mi lett az eredmény. Szomorúan válaszolta, hogy épp most kaptak ki. Elfoglaltuk a szobánkat majd megkérdeztük, hogyan jutunk be másnap reggel leghamarabb a templomhoz. Bár meglepő módon lövése sem volt róla, hogy hova is akarunk menni, de gyorsan utánanézett a neten és megmutatta az útvonalat és a metrótérképet le is fotózta, hogy könnyen odataláljunk.

Másnap nehezen ment a felkelés, de a megálló valóban közel volt és hamar beértünk a központba. A metrójegyet automatából lehet megvenni, (1,50 €) másfél óráig érvényes. A jegypénztár 8-kor nyitott, kilenc jegyet osztottak ki a várakozóknak. Aztán mehettek be a regisztráltak. A név és egy kódszám alapján rögtön megkaptuk a jegyünket. Fotocellás ajtón keresztül engedtek be az ebédlőbe, ahol meglepő módon szabad fényképezni. Az egyik oldalon Leonardo Utolsó vacsorája,

a másikon pedig Giovanni Donato Montorfano: "Keresztre feszítés" című freskója látható. Jó a létszámkorlátozás, mert így tökéletesen meg lehet nézni a képet, nem kell tolongani. A negyed óra leteltével bemondják, hogy köszönik a látogatást, kinyílik a másik oldalon egy ajtó és távozni kell

Giovanni Donato Montorfano: Keresztre feszítés 

A Santa Maria delle Gracia ebédlőjének oldalfala

Kezdjük megkedvelni a várost!?.

Megnéztük utána magát a dominikánus templomot és a kerengőjét, aztán elindultunk a Dóm irányába.

Milanó, Santa Maria delle Gracia

Keresztülsétáltunk a Sforza kastély udvarán, múzeumlátogatásra most nem volt kedvünk. Kár lett volna kihagyni! Elképzeltük ahogy Leonardo lépked a városban, nézi az embereket, akiket valamelyik festményén majd megörökít. Örültünk, hogy visszajöttünk!

Milánó, Sforza kastély

A folytatásban:

Milánói dóm - Csodálatos_márványcsipkék