Kirándulás Ausztria hintaösvényén, rollerezés hegyirollerrel.
Pár évvel ezelőtt már voltunk Mönichkirchenben és annyira tetszett, hogy újra visszajöttünk. Ez ritkaságszámba megy, mert szeretünk mindig új helyeket felfedezni. Igaz, itt is előálltak az idei évben egy újítással, ami felkeltette az érdeklődésemet. A túraútvonal mellett különböző hintákkal felszerelt állomásokat alakítottak ki.
Korábbi cikk: /rollerpalya_monichkirchen
illetve a településen található a kis miniparkról: minivilagok_2_kulfold
Mönichkirchen 4 üléses felvonó
Már a parkolónál is fejlesztésekkel találkoztunk. Egy nagy térképpel a környező útvonalakról, egy jópofa fotótáblával, ahova kicsik és nagyobbacskák bedughatják a fejüket, hogy másnak a bőrébe bújva fényképezkedhessenek, illetve a környék kabalafigurájának fából faragott szobrával. Ő Lella, a tehénke. Ö kíséri végig a látogatót, s nincs is jobb dolga, mint a friss hegyi levegőn hintázni, rollerezni és vidáman élni, s nekünk is csak ezt ajánlja, hív minket, hogy kövessük őt.
Mönichkirchen, Lella a kabalafigura
Kattintgattunk is a fényképezővel, s felmértük a terepet, hogy mit is nézzük meg.
Most is felfelé vettünk egy felvonójegyet, lefele pedig mindhármunknak rollert.
Ahogy felérkeztünk rögtön megtaláltuk a hintaút kezdőpontját, nyilakkal jelezve, hogy merre induljunk.
Az első megálló a célbaugrás volt. Egy jó magas állványról csüng le a hinta hosszú lánca, ha az ember jól meghajtja magát és elrugaszkodik, beleugorhat a felfestett célkörbe. Amikor elérjük a kellő magasságot a hintán megszólal egy kis csengettyű, ezzel jelezve, hogy már lehet ugrani.
Aztán az egyensúlyhinta következett, majd a libikóka, ahol már a rajzok is jelzik, hogy egy kisbaba is fel tudja emelni Lellatehenet és a társát. Hogyan lehetséges ez? Egyszerűen, nem középen van az alátámasztás. Ez mekkora ötlet! Egyke gyerekek paradicsoma. Mit szenvedtünk szegény fiunkkal, mikor szeretett volna libikókázni és túl nehezek voltunk hozzá… és ennyi lenne az egész. Rajta minden játszótérre kérünk ilyet, hogy a most születendő gyerekek tudjanak anyával is mérleghintázni!!!!!! Szuper, imádtuk! Ahogy a mellette felfüggesztett függőhintákat is!
Aztán jött a tehénkolompos, ahol a két hinta közé kolompokat akasztottak és ahogy az ember hajtja, megszólalnak.
Majd a szinkronhinta, ahol összhangban kéne lenni a két hintázónak. Ez nekünk sehogy nem jött össze, a nehezebb mindig nagyon nehezen bírta hajtani, a könnyebb viszont repült, mint a pihe.
A legeslegklasszabb a függőhintás megálló volt, ahol több fekvő és egy ülő hinta áll a rendelkezésünkre. A fenyőfák árnyékában pihengetve, a csodaszép hegyi tájban gyönyörködve, nagyokat szippantva a friss levegőből, egésznap ellettünk volna. (ráfekvésnél nem árt vigyázni, hogy ne zakózzon az ember egy óriásit)
Aztán következett a tejeskannás, ahol a „játékos” a tárcsahintán mintegy kugligolyó beszáguld a szivacskannák közé és feldönti azokat. A közelében egy kilátópont is található szintén hintaágyakkal.
Mönichkirchen, hintaút, kilátó
Aztán a sípálya mellett kellett leereszkedni az egyensúly és a körhintához, az utóbbi nálunk is van a játszótereken.
Ezután valahogy elkeveredtünk és az utolsó előtti állomást, ahol valami rugóságy lett volna, nem találtuk meg, csak a végén, a képeken láttuk, hogy ilyen is volt valahol.
Ezután visszasétáltunk a felvonóhoz, ahol átvettük a rollereinket és leporoztunk a hegyről.
Itt lehet bukósisakot választani
Saját képeket szoktam feltenni, de az igazat megvallva rollerezés közben egyáltalán nem lehet fényképezni, ezért itt egyet kölcsönvettem a Schischaukel Mönichkirchen-Mariensee FB oldaláról:
Mönichkirchen, rollerpálya, mountaincart
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.