Dobóruszka (Ruská) Dobó István síremléke
450 éve halt meg az egyik legismertebb történelmi hősünk, a mindenki által nagyra becsült bátor várkapitány, Dobó István. Eger hős védője.
Ismertségéhez Gárdonyi Géza ’Egri csillagok’ című regénye és az abból készült film is hozzájárult. A Gárdonyi - Dobó kultusz kiemelt helyszínei Gárdony: Gárdonyi Géza szülőhelye, Eger: ahol sikerült megállítani a törököket 1552-ben, s ahol idén, Gárdonyi halálának 100. évfordulója alkalmából, emlékévet tartanak.
Harmadikként szeretném megemlíteni a Felvidéken található Dobóruszkát, ahol a Dobó család ősi birtokai voltak és ahol, az 1572-ben bekövetkezett halálakor, eltemették híres várvédőnket.
Rákóczi–kastély, Borsi
Mi a Borsi Rákóczi–kastély meglátogatása után iktattuk be programunkba. Útközben, Lelesz határában, megnéztük a nagyon jó állapotban fennmaradt középkori Szent Gotthárd hidat. A főúttól néhány méterre található, az autóból is látszik. (A táblák egy kolostort is jeleznek a közelben)
Dobóruszka (Ruská) az ukrán határ mellett fekvő kicsi település Sátoraljaújhelytől kb. 50 kilométerre fekszik.
A falu közepén áll a templom, mellette az egykori kántortanító házából kialakított kis emlékház. A néhány hete átadott emlékhely Pásztor Ferencről, a falu egykori plébánosáról kapta a nevét, aki a templom 1914-1922 közötti átépítésében, kibővítésében fontos szerepet játszott és a Gulágra való elhurcolása után 1951-ben mártírhalált halt. A tárlat és a templom bejelentkezéssel látogatható: +421 907 624 117
Amikor megérkeztünk rögtön hívtuk a számot. Egy nagyon kedves hölgy vette fel a telefont és néhány percen belül meg is érkezett Varga Judit. Nagy lelkesedéssel mesélt a templom történetéről, átalakításáról, a Dobó család ősi birtokáról, történetéről, Dobó István életéről és haláláról, a sír feltárásáról, a DNS beazonosításáról.
A templom több szempontból is nagyon különleges. A régi román kori kis kápolnához a Dobó család épített hozzá egy egyhajós templomot, majd Pásztor Ferenc egy boltívvel áthidalva, egy új hajót építtetett mellé. Az új szárny csodálatos üvegablakait Róth Miksa készítette. Az ótemplom különlegessége az egy kőből kifaragott főoltár.
Dobó vörös márványból készült síremléke is különleges történettel rendelkezik. Legendák szerint az eredeti fedőlapját titokban Egerbe vitette egy dobóruszkai földbirtokos, Buttler János gróf, (akiről Mikszáth ’Különös házasság’-ában olvashatunk.) Mikor és ki szedte szét pontosan nem tudni, de az oldallapokat a mellékoltárba beépítve találták meg. A sírt is sokáig keresték, végül a 2006-2008 közötti feltárásokon több leletre bukkantak.
Jelenleg a maradványokat az összeállított márvány síremlék őrzi. Oldalai eredetiek, a fedőlapja másolat.
Utána átmentünk az emlékházba. Ahogy beléptünk Dobó életéről szóló filmet nézhettünk meg, amelynek egy része az 1968-as történelmi film részleteiből, illetve a 2008-as dobóruszkai újratemetésből álltak.
Az épület bal oldali szobájában Dobó kapitány arcképének, fejformájának, fegyverzetének és viseletének másolatai láthatóak, a molinókon sok érdekes információ olvasható és a templommal kapcsolatos játékok szórakoztatják a fiatalabb nemzedéket.
A jobb oldali szobában Pásztor Ferenc személyes tárgyait állították ki és a Gulágon elszenvedett megpróbáltatásiról tudhattunk meg többet.
Megtisztelő érzés volt annak a várkapitánynak a síremléke mellett állni, aki kivívta a magyar történelem egyik meghatározó viadalának sikerét. Mindenkinek ajánlom a vendégszerető és hagyományőrző kis felvidéki település meglátogatását, ha a közelben jár.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.