Autóval Magyarországon és külföldön

Egy turista viszontagságai

Ráckevén János vitéz nyomában

 

Ráckeve Budapesttől közel 50 kilométerre található, kis, Duna parti városka. Szentendréhez hasonlóan HÉV-vel is megközelíthető, helyes zeg-zugos utcákkal, múzeumokkal, s vízparti sétautakkal rendelkezik, de előbb említett társánál kevésbé felkapott, ezért, aki nem szereti a tömeget, biztosan még szívesebben tölt el itt néhány órát.

A sok érdekes látnivaló mellett, mi egy különleges céllal érkeztünk, mégpedig János vitéz sírját szerettük volna megkeresni.

Megérkezésünkkor a Duna partján található vízparti piac épp bezárt így lekéstünk a lángosról, helyette viszont egy nagyon finomat ebédeltünk a központban található Csöni étteremben. Nagyon kellemes hely, szép modern felújított és nagy mázlinkra épp kedvezményes áron lehetett fogyasztani, így teljesen emberi áron kóstolhattuk meg a már régóta kíváncsiságunkat izgató békacombokat és több kifejezetten ínycsiklandozó fogást.

etterem.JPG

Ráckeve, Csöni étterem

Petőfi örök becsű műve a János Vitéz mindenki számára ismert olvasmány, ha másért nem, minimum azért, mert minden kisdiák tanulja ötödik osztályban. A legenda szerint a szegénylegényből hőssé vált katona alakja, egy itt született legény életét kíséri végig, s a történetének nagyon sok valós alapja van.

A főhős Horváth Nepomuki János, Ráckevéről indult és oda is tért vissza kalandos élete végén. Sírja jelenleg is látogatható a ráckevei temetőben. Ha a temetőt már megtaláltuk jól jelzett úton haladhatunk az emlékművéig.

si.JPG

Ráckeve, János Vitéz sírja

rjv.jpg

 

Ráckeve további látnivalói:

kas.JPG

Savoyai kastély

rtemp.JPG

Nagyboldogasszony szerb ortodox templom

tben.JPG

Nagyboldogasszony szerb ortodox templom, belső falait balkáni stílusú freskók, gazdag barokk ikonosztáz díszítik

t1.JPG

 Római katolikus templom - Keresztelő Szent János Születése

 temp.JPG

Református templom, neogótikus stílusban

tt.JPG

 Utcarészlet a Tűztorony-kilátóval

szob.JPG

János Vitéz-díszkút Markolt György szobrászművész alkotása

rhm.jpg

Ráckeve Hajómalom

hid.JPG

Ráckeve Látkép a Duna híddal a Hajómalomtól

Minden évben nyár elején János Vitéz Napokat tartanak a városban. Idén:

http://itthon.hu/magyarorszagi_turisztikai_informaciok/-/netaview/933431/janos-vitez-nap

A bejegyzés trackback címe:

https://csatangolok.blog.hu/api/trackback/id/tr477517762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Autóval Magyarországon és külföldön

Kirándulások, csatangolások, élmények leírása hazánk, s Európa tájain. Személyes élmények, autóval, s bakancsban... Világörökségek nyomában

Facebook oldaldoboz

Címkék

Afsluitdijk (1) Aggteleki-karszt (1) Aggteleki Nemzeti Park (1) állatkert (1) Andalúzia (1) arborétum (1) Árpád-kilátó (1) Ászári miniskanzen (1) Ausztria (7) A Madarai lovas. (1) A világ legnagyobb könyve (1) Bács-Kiskun megye (5) Balaton (1) Balatonudvari (1) Balcsik (1) Baranya megye (2) Bécs (1) Békés megye (1) Belföldi nyaralás (10) Belgium (1) Bér (1) Borjád (1) Borsod-Abaúj-Zemplén megye (5) Bourges (1) Budapest (7) Bükk (2) Bükkszentkereszt (1) Bulgária (15) Bulgária autóval (3) bunker (1) Csákberény (2) családi nyaralás (33) Császári Herix city (1) csatorna (1) cseresznyevirágzás (1) Csongrád-Csanád megye (1) Dachstein (1) Debrecen (1) Dég (1) Demir baba türbéje (1) Dinnyés (1) Doberdó (1) Dobóruszka (1) Dolomitok (1) Donana Nemzeti Park (1) Duna (1) Eger (1) El Rocio (1) Eresztvény (1) Európa (1) Fejér (8) Fekete-tenger (1) Felsőgalla (1) Felvidék (2) Fertőrákos (1) festett barlangok (2) Franciaország (12) Frízföld (1) függőhíd (1) Geopark (1) Gerecse (1) Győr-Moson-Sopron megye (2) Hajdú-Bihar megye (4) Hajdúnánás (2) Halsteren (1) Harlingen (1) Hercegszántó (1) Heves megye (3) Hollandia (6) Hollókő (1) irodalom (2) Iseo-tó (1) Ivanovói sziklatemplomok (1) Jakabszállás (2) János Vitéz (1) Jász-Nagykun-Szolnok megye (1) Jászótér (1) jégpalota (1) Júzcar (1) kaland (1) Kaliakra-fok (1) kápolna (1) Karancs-Medves (1) Kecskemét (1) kegyhely (1) Keukenhof (1) kilátók (5) Királyi kard (1) kirándulás (24) Kisbér (2) Kisgyőr (1) Kiskőrös (2) Kisnána (1) koala (1) Kőfejtő (1) Kolumbusz (2) Komárom-Esztergom megye (7) Kossuth tér (1) Krisztus szobor (1) külföld (56) LandArt (1) látnivalók (2) lebegő járda (1) legek (14) Lengyel-Annafürdő (1) Loire (3) lombkorona-sétány (2) Lovech (1) Magyarkert (1) Magyarország (62) Margitsziget (1) Máriakert (1) Mátra (1) Melnik (1) Mezítlábas Park (1) Mezőföld (2) Milánó (2) Mini-Magyarország (2) Mini- Magyarország (1) MiniVilág (3) Mini Hungary Park (1) Mini Magyarország (1) Mönichkirchen (2) Mont-Saint-Michel (1) Monte Isola (1) Mórahalom (1) Mózes híd (1) Múzeum (2) Nagykörű (1) Nantes (1) Napospart (1) Naszály (1) Németország (2) Neszebár (1) Nógrád megye (3) óceánátrepülés (1) Olaszország (8) óriáspanda (1) őskori emlékek (1) Ozora (1) Pannonhalma (1) Pap (1) Pécs (1) Pest megye (4) Petőfi (2) Pilis (1) Piliscsaba (1) Pireneusok (1) Plovdiv (1) Poroszló (1) Ráckeve (1) Recsk (1) rollerpálya (2) Rusze (1) sajt (1) Sárszentlőrinc (1) Sasfések (1) Simontornya (1) Siófok (1) Sirok (1) Sky Walk (1) Sóly (1) Somogy megye (1) Spanyolország (4) Sulzano (1) Süttő (1) Svájc (1) Sveshtari trák síremléke (1) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (1) Szarvas (1) szélmalom (1) Szent Dimitriusz Baszarbovszki sziklatemplom (1) Szicília (1) Szigethalom (1) Szinpetri (1) Szklabonya (1) Szlovákia (2) Szófia (1) Tabajd (1) tananyag (6) tanösvények (8) Tapolca (1) Tapolcafő (1) Tapolcafői Forrás Tanösvény (1) Tarcal (1) Tartalomjegyzék (13) Tata (2) Tatabánya (1) téli séták (1) temető (2) természeti látványosság (13) The Floating Piers (1) Tibolddaróc (1) Tokaj-Hegyalja (2) Tolna megye (3) történelem (2) Tura (1) UNESCO (18) ünnep (1) vallás (1) Van Gogh (1) várak (3) Várna (1) városlátogatás (6) városnézés (1) Vas megye (1) Veliko Tarnovo (1) Vértes (4) Veszprém megye (4) Vezere völgy (2) világörökség (30) Virágoskert (2) Waterloo (1) Zala megye (1) zenélő kút (2) Zundert (1)
süti beállítások módosítása